03.-Félelem

Christopher Ross

Felöltöztem, majd kiléptem és becsuktam magam mögött az ajtót. Gondolom a lány messze járhat, vagy ő is besúgó volt mint múltkor Katie.
-Chris!-rohant hozzám James.
-Mi a baj?-néztem rá.
-Dakota  a lány akit megmentettél megszökött Justinnal, mint lázadók és kimentek a burokból!-magyarázta, akkor Dakota nem is áruló. Megkönnyebbülve fújtam ki a  levegőt.
-És most  megkínoznak mindenkit, hogy köpjünk!-fintorodott el James.
-Mindenkit?-rémültem meg.
-Mindenkit!-suttogta James.
-Mikor Jövünk mi?-néztem körül.
-A felnőttekkel kezdenek és így haladnak vissza felé, vagyis mi holnap kerülünk sora!-válaszolt. Holnap?! Én azt már sohase fogom kibírni. Olyat sokat kínoztak már, mivel gyengébb vagyok a betegségem miatt. Mi lenne ha megszöknék, mint Dakota. Áh engem biztos elkapnának, de talán áh inkább nem. Felvettem a szakadt kabátom, majd elindultam sétálni.
-Christopher Ross?-jött mellém egy fehér ruhás áruló nő. Azok az emberek akik beadják a derekukat, azok fehér ruhát kapnak, így tudjuk, hogy ők az árulók.
-Katie, ismer nem!-sóhajtottam.
-Gyere velem!-fogtam meg a karom és elindultunk a kínzó épület felé. Sokak sajnálattal néztek rám, mire testem minden porca rebegni kezdett. Katei vörös haja immáron össze volt fogva, amit sohase szeretett. Imádtam, mindig simogatni dús, puha haját, ami mindig alma illatú volt. Nagyon hiányzott puha édes ajkai de amikor kiderült, hogy ki ő, minden megváltozott. Szeretem őt még de amit tett azt már megbocsájthatatlan . Észre vettem, hogy más felé tartottunk. Megálltam. Katie lassan megfordult, majd zöld szemeit rám vetette.
-Mit akarsz tőlem?-néztem szemébe, melyeket már könnyek leptek el. Kicsit megsajnáltam, hogy így látom de az ő hibája, hogy azt az életet választotta.
-Chris, figyelj ezt már nem bírom tovább, a gyerekeket kínozzák és ha nem köpnek akkor előttük ölik meg szép lassan!-undorodva fordítottam a fejem a kínzó kamra felé. Gyilkosok..
-Chris figyelj szeretlek!-döbbenettel figyeltem, amit mondott.-Menekülj el te is, mert hallottam a fejemben a  tervüket, hogy most teljesen kifogják irtani az embereket!-mesélte, majd  térdre borult és elkezdett sírni.Most mit kéne csinálnom?!

-Miért árultál el miket pedig Joey nagyon szeretett!-emeltem fel a földről.
-Beszéltek a fejembe, suttogtak, kínozták este!-simogattam a karját, próbáltam megnyugtatni de még jobban sírt. Mennyien hibáztattuk pedig nem is hibás. Ha engem is kínoztak voltak biztos, hogy én is ezt tettem volna.Gondolkozásomat hirtelen ölelése ébresztett fel. Finom illata belengte körzetem.
-Menekülj!-suttogta fülembe, majd leszedte a karjait derekamról.-Kérlek!-tette hozzá.
-De utánam jönnének!-ellenkeztem.
-Gondoskodtam róla!-mosolygott. Határozatlanul bólintottam. Kacsintott egyet, majd megfordul és elindult vissza felé. Nagyon szeretem és remélem , hogy utunkat ezek után együtt folytatjuk. Elindultam az ellentétes irányba  haza, hogy rendesen átgondoljam a szökésemet. Egyáltalán nem is tudom, hogy a lázadók hova menekülhettek a leleplezés után. Talán vissza mentek de erre nem vennék mérget. Lehet Joeyt is elfogták és már rég meghalt. Talán a felesége túl élhette a váratlan csapást. Talán..

-Chris szedd össze a kosarakat a gabonát már begyűjtötték!-szólt Joey, majd megfordult és mindenkinek vizet osztogatott. Elérkezett az az idő, amikor kezd kiszáradni a folyó. Ilyenkor tartalékolni kell.Egymásra tettem a kosarakat, majd halk suttogásra figyeltem fel. Mozdulatlanul álltam és próbáltam koncentrálni, hogy mi ez a halk suttogás. Mire tudatosult bennem, hogy Ők azok lövést hallottam.Elő kaptam a saját pisztolyom de egyből ki is esett a kezemből.
-Katie!-suttogtam a fehér ruhás lánynak akik a szemembe se bírt nézni. Elárult..Oly sok bizalom után. Azt hittem ő az aki miatt élek. Szeretem őt vagyis szerettem.
-Áruló!-ordibáltam és felkaptam a földről a pisztolyom, mikor a fájdalomtól össze estem. Katie kezében a fegyverrel meglőtt. Ők büszkén néztek az árulóra. Vérem lassan folyt végig karomon, majd cseppenként hullott a földre. Oly gyönyörű, fénylő piros vér, mely még is fájdalommal jár. Megmarkoltam a fegyverem, majd utoljára meglőttem az egyik szörnyet. Fülsiketítő sikollyal jelezte, hogy sikeresen meglőttem. Társainak szemei villámokat szúrva lőttek belém, vagy tízszer, melyet mosolyogva tűrtem. Legalább egyet kinyírva boldogan halhatok meg. Katie szomorúan nézett rám, majd jelzett nékik, hogy ő, majd elintéz engem. Elmentek, majd Katie karomon fogva Felemelt.
-Sajnálom!-suttogta, majd lassan belém mélyesztett egy kést.Lenéztem és láttam, hogy ez a fertőzött kés. Szemeim könnyekkel megteltek de nem a fájdalomtól hanem, hogy életem szerelme elárult és még meg is Fertőzött. Szemeimet lehunyva, eszméletemet elvesztve borultam karjaiba. Immáron életem utolsó perceit élem.

Életemben először nem bántam, hogy megfogok halni. Mindig is féltem, hogy meg öregszek, nem leszek helyes és végül meghalok. Féltem ezektől de akkor ott örültem volna, hogy meghalok. De nem haltam meg csak Katie megfertőzött, aminek hála bőröm lassan lassan málladozik. Az egyik lábamba szúrta, vagyis  bal lábamba, így már nehezen tudok járni. Lassanként bomlik, ahogy szellő felkapja  a virág szirmait és isten tudja hova viszi. Egyszer talán úgy ébredek fel, hogy a méreg végelegesen hatott, így véglegesen eltűnik a lábam....