04.-Kérlek

Dakota Jogging

Reménykedni abban, ami már lehetetlen egyenlő a bátorsággal. Harcolunk a  világgal, harcolunk magunkkal. Harc nélkül nincs élet.Nincs élet ha nem tudunk szembeszállni aggódó anyánk szemével, hogy tudassuk jól tettük. Bátornak kell lennünk nemet mondani másoknak. Merj élni,hinni, emlékezni...
-Ne, kérlek Joey, én vagyok az!-néztem rá.
-Vigyétek!-parancsolt a fiúknak akik összekötözték, majd rángatva ,lökdösve toltak egy folyosóra. A legtöbben csak némán figyelt de voltak olyanok akik már a szemükkel is ölni tudtak volna. Próbáltam a szemükbe nézni de annyira lenéztek, hogy nem tudtam. A fiúk csak úgy rángattak, mintha egy rongybaba lennék pedig én is az vagyok, mint ők..ember.
-Itt vagyunk!-mondták, majd belöktek a szobába de olyannyira hogy szerencsétlenségemre. 

pofára estem. Hangos röhögéssel távoztak a fiúk csak egy maradt itt az is csak azért, hogy őrködjön. Leültem köre török ülésben, majd körül néztem. Nem volt valami nagy szoba, egy ágyon kívül volt még egy vödör gondolom WC-t helyettesítve , ezen kívül egy kis könyv szerűséget pillantottam meg az ágy alatt. Lábaimat kinyújtottam és felálltam, hogy felvegyem a kis könyvet, mely csak egy bőrrel borították be. Bele lapoztam, majd tudatosan rájöttem, hogy ez egy napló, aminek csak a fele volt kitöltve. Írásából kivéve vagy itt lehetett olyan négy öt éve is. Nem tűnt valami különleges naplónak de azért furdalt a kíváncsiság, hogy mit kereshet itt.Szép lassan kinyitottam, majd beleolvastam az első halovány sorokba.

Itt vannak. Beigazolódott amit állítottam. Senki nem hitt neked de lám eljött a nap, amit már egy éve hajkorászok. Erősebbek mint gondoltam és embertelenek de van gyenge pontjuk. Csak harcolni kell ellenük de mi emberek oly gyenge akarattal rendelkezünk , mely akár egy kis virág oly megtörhetőek vagyunk. De itt a lehetőség, hogy szembe szálljunk. Azért írtam e naplót, hogy ha valaki megtalálja az érezze , hogy becses dolog embernek születni. Érezze, hogy itt az idő felkelni ellenük és megmutatni, hogy mi emberek erősebbek vagyunk. Elszántak vagyunk, megtörhetetlenek vagyunk. Látomásomban láttam egy lányt fiatal talán, olyan húszas éveimben járhatott. Láttam szőke haját, ahogy barátjával fogják vezetni a lázadókat. Többet nem láttam de tudom, hogy eljön a nap, a REMÉNY NAPJA.

Ez az ember oly nagy hitet fektetett bele a lázadókba. Nem tudom, hogy ki írta de sajnálom. Az emberiség megbukott és még nem is küzdött. Feltartott kézzel várták, hogy megszálják őket. És most itt van, minden amit olvastam.
[...]

Lassan cikáztak közöttük, hogy a mai élelmet megkeressék. Nem látták de érzékeiket oly erősek, hogy még a félelem izom rángásait is megérezték. Meghallottak egyet..Szerencsétlen úszott ahogy tudod de lassú volt. Rá támadták, már annyira érezték az éhség ízét, hogy vágyakozva tépték egymást húsát. Eltűnt de harc folyt még. Hogy miért? Nem tudjuk. Olyan rejtély marad számunkra, mint az emberiség. Voltak, voltunk halunk.Hogy mi lesz az emberiség története? Ki tudja. Lesz-e ember ezek után, lesz aki emlékezni fog ránk? Oly sok értelmetlen kérdés, mindre egy válasz van de még is feltesszük.Egy dolog miatt:  a remény miatt..
Mit értünk remény alatt?
Nincs szó mi elmondja összességét de tudjunk, mikor érezzük eszt.Akkor érezzük, amikor kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. De ott pislákol a lelkünkben a remény lángja, a remény fénye. Vannak akik izzítják, vannak akik elfelejtik. Pedig ha van remény akkor minden elérhető.Elérhető a győzelem, elérhető a szerelem, elérhető a lehetetlen is. Csak hinned kell benne. Hinned az Istenben, hinned kell a lehetetlen és a legfőképpen a reményben. Látnod kell a kiutat, mert mindenhol van egy kiskapus, hisz minden probléma megoldható csak hozzá állás kérdése....

Támadás Napja
[Írói Szemszög]

A holdfénye megvilágította a kisfiú édesded alvását. Fel és le mozgott mellkasa, szeme néha néha megrebbent, ha rossz történt álmában. Hirtelen a Holdfényessége  kihalt és minden sötétségbe borult. Sokan aludtam de aki nem aludt az se vette észre. Vagy mégis? A kisfiú szeméből az álmosság hirtelen eltűnt, helyette a félelem váltotta fel. Felkelt, majd kedvenc plüss maciát megfogta és halk léptekkel elindult anyukája szobája felé. Amióta elvesztette apját, azóta gyötrik egy álom, mely nem hagyta nyugodtan élni. Újra és újra megjelenik apja. Apró lábai alig hallatszottak a lépcső fokain. Kezét az ajtóra támasztotta, majd kinyitotta. Szemei óriásira kerekedtek, ahogy megcsapta a fényesség. Nehezen de látta, ahogy egy férfi alak aki, ki bocsájtotta a fényt anyja  fejét fogta.
-Apa!-suttogta, majd ledobta a macit és a fény felé kezdett futni. Anyja kábultan suttogta, hogy meneküljön, mert ő tudta, hogy ez nem a szeretett férje. A nő lerogyott a Földre és sírni kezdett, ahogy meglátta fia fejét a Földön teste nélkül. A vér minden beborított. A nő még látta fia utolsó könnyét és ahogy a lelke előtte termet és azt suttogta, hogy szeretlek anya, majd a fényesség beszívta a kisfiú lelkét..Ez a kezdett, illetve a végzet. Egy ártatlan fiú halála , egy félig halott nő aki beleőrült szeretett fia, férje elvesztésében.. Az emberek ideje lejárt, Eljött a végzetük.

/Soha nem tudhatod, mennyi időd van még. A szememből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak./-A Burok című könyv/

Kinyújtottam a lábaim, majd tekintetem megállapodott az őrön aki szintén engem nézett. Egymás szemét néztük, végül ő elkapta, majd jól megmarkolta a fegyvert és fel-le tekingetett. Felálltam, majd elindultam az őr felé, aki rögtön elém állt, majd a fegyvert fejemhez fogta. Kezeim izzadni kezdtek, még a kérdést sem Hallottam, csak azt észleltem, hogy mozognak az ajkai.
-Azt kérdeztem, hogy hova mész?-nézett a szemembe.
-Ugye te nem hiszed, hogy fertőzött vagyok?-toltam el a fejemtől a fegyver, mert nagyon zavar és féltem is. Szemei meglágyultak, majd a fegyvert elhúzta fejemtől és egy követ vett a kezébe.Kérdően néztem rá, ahogy kezembe nyomta a követ.
-Vágj fejbe, majd rohanj ahogy csak tudsz, tök mindegy merre de fuss!-mondtam, majd Jelezte, hogy hol üssem le. Először kicsit megijedtem, de végül megütöttem. Teste mint egy papír rongy úgy esett a Földre. A követ szorongatva elkezdtem futni , ahogy csak tudtam. Már épp kiértem, amikor meghallottam Justin hangját, majd mellettem teremtve együtt futottunk tovább.Mosolyogva néztem rá hisz most jöttem rá, hogy ő mondott el mindent az őrnek.