01.-Ismeretlen

Sikeresen megírtam a folytatást. Az első részt próbáltam izgalmas de  nem túlzottan izgalmas részé írni. Próbálom minden írás tudásom, szívem bele adni a  történetbe. Mindenkinek jó olvasást és várom a  kommentben a  véleményeteket.

"Szeretjük az ismeretlent felfedezni. Nem tudjuk mit rejt az erdő, mit rejt a  szomszéd bácsi, mit rejt az univerzum"

-Elkapni!-ordibáltak, majd százezren indultak utánam. "Menni fog" ismételgettem magam, majd felpattantam a légdeszkámra és elindultam a kijárat felé.

-Még egy kicsi!-suttogtam magamnak, majd hirtelen lestem a deszkáról.

Zuhanok. Most fogok meghalni? Aznem lehet, még olyasok dolgot szeretnék elérni az életben.Férjet, gyerekeket, munkát, nyaralásokat, családot de legfőbb szerelmet. Oly régóta szenvedek de sehogy nem jön össze semmi. 

Vártam a pillanatot, hogy becsapódok a földbe de nem történt meg. Furcsállottam is de amikor kinyitottam a szemem észre vettem, hogy kék gravitációs elleni szférába kerültem. Lassan irányítottak feléjük. Próbáltam mozogni de még a szempillám se rebbent meg. Bevallom féltem, hogy én is olyan leszel, mint ők vagy hogy megölnek. De mit lehet már tenni ez ellen? Semmit..Közeledtem feléjük, majd belém szúrtak egy altató folyadékkal teli tűt..

Nehezen de kinyitottam a szemem de rögtön vissza is csuktam. Hárman vették körül testemet. Próbáltam nem mocorogni, így suttogtak valamit, majd gondolom elhagyták a helyiséget. Villámként ugrottam fel, majd kicsit megszédültem. A nyugtató még hatott egy kicsit. Egy álom szobában vagyok. A terem akkor változik kinézetileg ha álmodnak benne. Gondolom, így próbáltak kielemezni. Remélem nem sikerült nekik. Lassan kinyitottam az ablakot, majd nehezen de átmásztam rajta.

-Most merre?-kérdeztem magától. Futásnak eredtem, amikor megszólalt az épület riasztója. Megláttak. Gyorsan felnyitottam az egyik kocsi ajtaját, majd gázt adtam neki és elindultam a "kapu" felé. Nincs is olyan messzi, mint hinné az emberek. Tövig nyomtam a gázt, amikor hirtelen egy kanyart nem vettem észre és a kocsi 180 fokos mozdulattal felborult. Az én szerencsém. Próbáltam kiszabadítanom magam de késő volt. Itt vannak.. Próbáltam behúzni magam hátha tovább mennek de nem mentek tovább. Idejött az egyik és kiráncigált. Kis termetéhez képest óriási erő lakozik benne. Felém közeledett egy másik,majd megint kaptam a karomba altató injekciót.

Nem mertem megmozdulni, féltem hogy észre vesznek. Próbáltam kileskelődni a szemhéjam felett de túl kockázatosnak tűnt a tervem. Mi lesz most velem?? Kénytelen leszek felkelni. Kinyitottam a szemem, majd szembe találtam velük magam. Egyik se mosolygott, csak néztek. Az egyik aki kiszedett a kocsiból leemelt a fura ágyról, majd elkezdett rángatni egy ajtóhoz, amit kinyitott és belökőt rajta. Megfordultam de már zárta az ajtót vissza fordultam, amikor emberek jöttek elő. Mindenki koszos volt. Ruháik alig volt. Mindenki csont sovány volt és csak néztek.

-Heló!-integettem bambán. Egy férfi közeledett felém.

-Üdv itt, a kivégző szektorban!-fogta meg a vállam, majd elindultunk a  tömeg felé. Mindenki némán figyelte, ahogy elhaladok előtte. Voltak közöttük gyerekek, nők, férfiak fiatalok és idősek is egyaránt. Néha tekintetem találkozott valakiével de  rögtön elfordították a fejüket. Láttam abban abban a pillanatokban a  tekintetükben a félelmet, a sok kínt, amit átéltek.. Nehezen de  végül tudtam figyelni a  férfire, aki jobb kezét a  vállamon tartotta a ballal pedig mutogatott.

-Mióta itt vagyunk három körzet alakult ki, az első a kivégző körzet, akiket biztos, hogy megölnek, vagy megkínoznak, a harmadik az élők körzete, akik biztos, hogy életben maradnak!-mesélte.

-Kihagytad a második körzetet!-fordultam felé.

-A második körzetben fertőzik meg az embereket, hogy Olyanok legyenek mint ők!-nézett rám. Olyanok, mint ők...Gyilkosok, szívtelen lények, tudatlan lelkek.
-Hogy hívnak?-hirtelen nem tudtam mit mondani. "Soha ne mondj semmit egy ismeretlennek"-hangzottak anyám szavai. Ha elmondom lehet, hogy elmegy hozzájuk és mindent elmond rólam és megölnek. De ha nem besúgó..
-Dakota Joging!-suttogom. Fejemet lehajtottam ne hogy észre vegye a félelmet szemeimben.
-Akkor  Dakota  drágám itt fogsz lakni, amíg nem visznek el!-mutatót egy kis viskóra, majd lassan elballagót. Elindultam az új otthonom felé. Otthon..Mikor használtam ezt a szót. Mikor éreztem a kandallóból áradó meleget. Bevallóm hiányzik..Az ajtó nyikorgott, mint egy horror filmben. Besétáltam, majd körül pillantottam. Az ágyon kívül ablak volt még a szobában. Reménykedve kerestem még egy ajtót, amit szerencsémre meg is láttam. Kezemet zsebre  vágtam és elindultam az ajtó felé. Kinyitottam és megláttam benne egy kádat megy egy vödröt. Vödröt...igazán kulturált fürdőszoba. Leültem az ágyra, majd  megfogtam a  takarót és be takartam magam. Féltem, hogy én leszek az akit következőnek visznek megölni. Egyáltalán hogy fognak megölni? Lelőnek, felakasztanak, levágják a  fejem vagy megkínoznak. Oly kifürkészhetetlen lények. Egyáltalán éreznek, amikor valakit megölnek? Óriásit ásítottam, így ledőltem a ágyban és lassan elnyomott az álom.

-Hahó, van itt valaki!-nyitottam be egy házba. Hideg fuvallat csapta meg az arcomat, majd egy gyönyörű szép nő állt előttem. Szemei fagyosak voltak de  arcáról lehetett érezni a  boldogságot.
-Mentsd meg az emberiséget!-suttogta.-Kövesd a szíved!-suttogta, majd egyszer csak sikított. Sikítása annyira  erőteljes volt, hogy már nagyon fájt a  fülem.

-Elég!-ugrottam fel az ágyban. Izzadtam, nem meglepő rémálom után. Kikeltem az ágyból, amikor megint meghallottam a  sikolyt. Feltéptem az ajtót, majd kirohantam az utcára. Ők voltak ott és épp egy kislányt próbálták elvinni. Senki se tiltakozott, mindenki csak nézte, ahogy a  kislány kis termetéhez képest kapálózik a szörnyek karjaiban.
-Ááá!-ordibáltam, mire mindenki ide kapta a  fejét és mintha megállt volna az idő. Gyorsan oda futottam a  kislányhoz, majd behúztam az egyiknek, aki a  lány kezét fogta.
-Engedjétek el!-mormogtam, majd elkezdtünk verekedni. Lány létemre mindig szeretem verekedni és ezt sohase nézték jó szemmel. Én meg sohase értettem miért. Fájdalmas ütéseiknek hangot adva próbáltam legyőzni őket. Végül a fájdalom hatására térdre kényszerültem és ezt kihasználva gyomron rúgtak, vagy párszor de  attól még szemem nyitva volt párszor. Egy fiú próbált nekem segíteni de lefogták a földhöz. Próbáltam felállni hátha sikeresen legyőzöm őket de valami irtózatos fájdalmat éreztem a hasamon. Letekintettem, ahol egy kés véltem felfedezni. Sokkot kaptam. Rezzenéstelen arccal figyelték az emberek, ahogy már a halálhoz közelítve lerogyok a földre Kiabáltam volna, hogy emberek vagyunk és segítsünk egymásnak de egy hang se jött ki a  torkomon. Próbáltam kinyitni a szám, mire öklendezve vér szokott ki rajta. Döbbenten figyeltem, ahogy lefolyik az ajkamnál, majd lassan cseppenként lehullik a  földre, mely beszívja. Vérzek..Már nem fájt, hogy vérzek csak az fájt, hogy emberiség idáig süllyedt. Tekintetem az előttem sorakozó emberek között cikázott. Mind hidegvérrel nézték végig ahogy a szörnyek megölnek. Kik képesek ilyenre? A szörnyek csak röhögtek rajtam, majd elmentek és itt hagytak. Mindenki. A kislányt elvitték én meg itt halok meg. Hányszor képzeltem el hogy hogyan fogok meghalni. Az unokáim a kertben játszadoznak, béke van a Földön és szeretett. Férjem velem tart a halálban, gyermekeink sírva mondják el a búcsúztatójukat, majd könnyekkel küzdve hagynak minket ott a temetőben az életűnk végén. És most itt vagyok. Fájdalomtól bizsereg a testem és mindenki itt hagyott. Bevallom nem erre számítottam. Nem számítottam arra, hogy kés áll a hasamban, nem számítottam idegenekre akik megszálltak minket. Szerettre számítottam de semmit nem kaptam meg.
-Hagy segítsek!-hajolt le az a fiú aki megakart menteni sikertelenül.Próbáltam megszólalni de csak ömlött a számból a vér. Nehezen de bele néztem szemeibe. Félelem mutatkozott tekintetében de megértem most ki ne félne?. Ezen kívül láttam szemébe a bátorságott. Ő még ember. Segít nekem, pedig nem szabadna. A szeme után végigsiklottam szemeim az arcán, ami hegek borítottak. Volt friss és volt gyógyuló félben lévő heg is. Haja véres volt. Fejbe ütötték. Mire feleszméltem, már az izmos karjaiban voltam. Bevitt a kunyhójában és letett az ágyára. Fogott egy rongyott és lázasan pillantott felém. Nem értettem, hogy miért néz rám aggódva, csak akkor értettem meg amikor gyorsan kihúzta belőlem a kést. A fájdalomtól ordibálni tudtam volna. Tudtára akartam adni, hogy kurvára fájt de egy nyögés se hagyta el számat. Könnyek gyűltek a szemembe, amik gyorsan lefojtak arcomon. A fiú csendesen figyelte hogyan sírok, majd lassan tisztítani kezdte a sebeket, ahol pár percek ezelőtt a kés szerepelt. Fogaimat összezártam és nehezen de sikeresen tűrtem a fájdalmat. Az ember akkor erősödik ha megismerte a magányt, gyengeséget, fájdalmat. Mikor a fiú végzett bekötötte a sebet, majd vizes kendővel letörölte a megszáradt vért az arcomról. Hálásan néztem rá. Nem szólt semmit csak egy pohr vizet nyomott a kezembe, amit persze rögtön meg is idtam.
-Köszönöm!-suttogtam sikeres megszólalásképpen. Féloldalasan elmosolyott, majd biccentett egyet és kiment. Fáradtan tettem le a fejen a párnára. Az ajtót figyeltem, nem bírtam aludni,s vártam vissza a titokzatos nevű fiút. Halk nyikorgásra lettem figyelmes, így rögtön lehunytam a szemem. Cipő kopogását észleltem, amikor besüppedt az ágy mellettem és halk szuszogását halgattam. Nyugtató volt számomra, aminek hála gyorsan el is aludtam...végre.